A szalonpörkölt

A szalonpörkölttel ma már egyre ritkábban lehet találkozni, és szinte kizárólag csak háznál vagy pincénél. Pedig régen nem csak a vendéglők, kisvendéglők és restik étlapján szerepelt, hanem még az előkelőbb kávéházakban is rendszeresen főzték. Egy belsőség-pörköltről van szó, melynek két eltérő változata viseli ugyanezt a nevet. Mindkét változatot készítették disznóból és borjúból is.
Első változat: Kevés zsíron hagymát párolunk, megpaprikázzuk. Beletesszük a megfelelően tisztított és feldarabolt belsőségeket: szívet, nyelvet, lépet, tüdőt és vesét. Pár percig pörköljük, majd felöntjük vízzel. Sózzuk, és ízlés szerint fűszerezzük: hagyományos fűszere a feketebors és a majoranna; de ha borjúból készül inkább a fehérbors és a kakukkfű ajánlott. A kellő időben valamennyi felkockázott krumplit is teszünk hozzá és készre főzzük. Krumpliból nem kerül bele annyi, hogy ne igényelne köretet, ami stílszerűen főtt krumpli szokott lenni. Természetesen savanyúság is jár hozzá.

A másik változat mondhatni ellenkezője az előzőnek: abban minden belsőség szerepel - leszámítva a májat; a szalonpörkölt ezen változata pedig kizárólag májból készül. Elkészítése megegyezik az előzőével, azzal a különbséggel, hogy több krumpli kerül bele. Így köret nem, legfeljebb csak kenyér, és savanyúság való hozzá.